Irodabútor-Budapest.hu

- irodabútor vásárlás Budapest és környékén -

Címlap Cikkek Tovább a Webáruházba ❯ Kapcsolat

Egy iroda, ahol jó dolgozni

A környezet hatással van a benne élőkre. - Ez egy olyan igazság, amit senki nem vitat, amit mindenki tényként kezel. Azonban, ha átfogalmazzuk ezt a szentenciát, és azt mondjuk, hogy az irodahelyiség hatással van a benne dolgozókra, akkor máris megjelennek a kételkedők, s csattannak a tagadó válaszok. Pedig az elv ugyan az!

 

Alapvető elvárások

Elsősorban a legalapvetőbb emberi elvárások kielégítését kell kiemelnünk. Attól, hogy egy dohos, penészedő, valami kis félelmetes, csak az elbeszélésekből ismert mellékhelyiséggel rendelkező térben elhelyezünk néhány, szebb napokat látott íróasztalt és egy-egy valaha-görgős irodai széket, nos, attól az még nem iroda.

Aki sikeres céget szeretne építeni, annak egy erre alkalmas iroda kialakításával kell kezdeni: a siker nem fog a penészből megszületni, az csak egyszer, a penicillinnel sikerült.

 

Egy iroda, ahol jó dolgozni

 

Irodabútorok

Természetesen minden a cég büdzséjén múlik, de alapvetően azt kell mondanunk, hogy kisebb költségvetésből is kialakítható szuper irodahelyiség. Fontos, hogy a bútorok irodabútorok legyenek, praktikusak, hiszen ezeknél talán a funkcionalitás a legfontosabb. Persze ez nem azt jelenti, hogy a praktikum az esztétikum ellenére, azt mellőzve domináljon.

Azt kell szem előtt tartanunk, hogy az irodabútor a munkavégzés hatékonyságát szolgálja elsősorban, a hatékonyságnak azonban összetevője a dolgozók hangulata is, a munkamorál, ami pedig növekszik egy ízlésesen kialakított irodahelyiségben.

 

Egy kis figyelmesség

Fontos, hogy a vezetőség gondoljon az alkalmazottaira, hiszen ha sikerül egy élhető, kellemes munkakörnyezetet teremteni, az meghálálja magát. Például azzal, hogy a kollégák nem az óra percmutatójának bűvöletében töltik a munkaidejüket.

A figyelmesség megnyilvánulhat például abban, hogy olyan irodabútorokban is gondolkodunk, melyek a puszta alkalmasságnál többet adnak. Tartásjavító székek beszerzésével például azt az üzenetet közvetítheti a vezetőség, hogy számára fontos az alkalmazottainak egészsége.

Számos ilyen példát lehetne felsorolni. A lényeg: jó irodahelyiség, jó munkakörülmények = jó munka.


Íróasztalok és forgószékek raktárról

Corso irodabútor és íróasztalok raktárról ingyenes szállítással

 

iroda irodabútor Budapest irodabútor irodai bútor


Kapcsolódó cikkek

Masszív és olcsó irodabútor?

Masszív és olcsó irodabútor?

Masszív és olcsó irodabútor? – Ravenna irodabútor, ha egy elegáns, mégis praktikus és nem túl drága irodabútor az elképzelésünk!
Forgószékből a legjobbat!

Forgószékből a legjobbat!

Nyolc vagy ennél is több órát szinte lehetetlen végigülni kényelmes forgószék nélkül – legyen szó akár munkáról, akár tanulásról! Az ideális forgószék kiválasztására ne sajnáljuk az időt!
A korszerű vezetői irodák berendezése

A korszerű vezetői irodák berendezése

Amennyiben irodabútor vásárlás előtt áll, mert az új irodába új bútorra van szüksége, vagy éppen a régit szeretné lecserélni valami újra, amely eleget tesz a 21. századi követelményeknek, nézze meg a Born és a TorrZ irodabútor családok kínálatát..
Babzsákfotelek az irodában

Babzsákfotelek az irodában

Manapság már elég elterjedt, hogy bizonyos munkahelyeken olyan helyiséget alakítanak ki a vezetők, ahol a dolgozók kényelmesen megpihenhetnek a munka szüneteiben. Dobjuk fel ezeket a helyiségeket babzsákokkal!
Csempéssze az otthon melegét irodájába állólámpával

Csempéssze az otthon melegét irodájába állólámpával

Világszerte használják otthonaik hangulatosabb megvilágítása érdekében az állólámpákat, miért ne lehetne ezt az érzést irodánkban is reprodukálni, egyszerű megoldással.